In memoriam Örsy László SJ (1921–2025)
2025.04.03. Mérleg
Hosszú és szellemi termését tekintve kivételesen gazdag életútja végén, százhárom évesen hazatért Teremtőjéhez P. Örsy László jezsuita szerzetes, ökumenikus horizontban gondolkodó teológus, kánonjog-professzor, a II. Vatikáni Zsinaton elindult katolikus megújulás lelkes híve, támogatója és előmozdítója. New York közelében, egy egyházi idősotthonban halt meg 2025. április 3-án.
A reformzsinat munkáját tanácsadóként segítő tudós, aki a jezsuiták New York-i Fordham Egyetemén, majd egészen kilencvenhét éves koráig a washingtoni Georgetown Egyetemen működött, az elmúlt harmincöt évben Magyarországon is rendszeresen megfordult – írja a Magyar Kurír, amely részletesen ismerteti a legidősebb magyar jezsuita szerzetes életútját.
Örsi László atya folyóiratunk, a Mérleg barátja és szerzője volt. Azt a nyitott szellemiséget képviselte, amelynek jegyében 1998-ban többek közt ezekkel a szavakkal fordult Joseph Ratzinger bíboroshoz, a vatikáni Hittani Kongregáció akkori prefektusához vitacikkében, amelyet a nagy hagyományú német jezsuita folyóirat, a Stimmen der Zeit közölt (216 [1998] 735–40):
„1989-ben a Hittani Kongregáció új »hitvallás«- formulát hirdetett ki, amely a nikaia-konstantinápolyi hitvallást tartalmazza három további bekezdéssel együtt. Ezek egyike lényegében a következőt mondja: »hiszem mindazt, ami isteni kinyilatkoztatás, még ha nem is szerepel a hitvallásban«; egy másik így szól: »elfogadom és vallom mindazt, amit az egyház végérvényesen tanított«; és egy további pedig újra megerősíti: »vallásos tisztelettel és engedelmességgel, obsequiummal ragaszkodom a hivatalos kijelentésekhez, még ha azok nem is voltak véglegesnek szánva«. (…) Mindenki, aki felszentelésben vagy egyházi tisztségben részesül, köteles elmondani ezt az összetett Hitvallást.
Van azonban egy nehézség. Ökumenikus korunkban a keresztény hitvallás megfogalmazása nem lehet pusztán valamely egyház vagy közösség belső ügye: ökumenikus dimenziója van. A II. Vatikáni Zsinat egyértelművé tette, hogy részleges közösségben vagyunk más keresztény egyházakkal és egyházi közösségekkel; ők is Krisztus egyházához tartoznak. Felmerül tehát a kérdés: vajon az egység ügyét szolgálja-e az új hitvallás előírása a római katolikus egyházban? 451-ben »a szent és egyetemes Khalkédoni Zsinat« úgy rendelkezett, hogy »senkinek sem szabad más Hitvallást létrehoznia, leírnia vagy összeállítania«, mint amelyet a Nikaiai és a Konstantinápolyi Zsinattól kaptunk örökül. (…) Ha másnak nem is, hát a khalkédoni atyák iránti tiszteletnek vissza kellene tartania bennünket attól, hogy kibővítsük szövegüket. Merőben új dolog, hogy az ősi hitvallást olyan dolgokra utaló záradékokkal egészítsük ki, amelyek nem hitbeli kérdések, majd pedig az egész struktúrát »hitvallásnak« nevezzük. Erre nincs precedens az egész keresztény történelemben. Az összes egyház és egyházi közösség ökumenikusai körében máris felmerül a súlyos kérdés: vajon nem az-e a római katolikus egyház szándéka, hogy ennek az új hitvallásnak az elfogadását az egység feltételévé tegye?”
1996/1-es számában a Mérleg fordításban közölte az America jezsuita magazin interjúját Örsy atyával. A beszélgetés teljes szövege itt olvasható »
2002/2-es számunkban pedig Quo vadis ecclesia? Az egyház jövöje – Új struktúrák és normák előjelei címmel közölt tanulmányt a nemzetközileg elismert teológustól, aki egyebek mellett a következőket írja, máig ható érvénnyel: egyházunk számára
„nehézséget jelent (…) olyan gyakorlati normák felvázolása, amelyek azokat a lelkiismereti alapokon álló kritikusokat védik, akik hitüket a keresztény tradíción belül vallják, de mélyen nem tudnak egyetérteni valamely hivatalosan hirdetett, ám nem rögzített tanítással vagy egyházpolitikai kérdéssel. Még mindig él a régi reflex, amely e személyek »fegyelmezésével« (azaz elhallgattatásával) kívánja megoldani a kérdést. Nehézségek mutatkoznak a Hittani Kongregáció eljárásaiban, amelyek még azoknak a követelményeknek sem tesznek eleget, amelyeket az Európai Közösség fogalmazott meg az igazságos jogi eljárással szemben. Noha jelentéktelenebb mozzanatait az utóbbi időben többször is módosították, lényegét tekintve ugyanúgy működik, mint Galilei idejében – még mindig nyitva áll a lehetőség az igazságszolgáltatás igazságtalan alkalmazására.
(…)
Előre nem tudjuk pontosan megmondani, hogy Krisztus új egyházának milyen új szervezeti formákra és normákra lesz szüksége. Ezeket lassan és fájdalmas vajúdás során kell majd megteremteni, amint az egység ügye előrehalad. Közös erőfeszítés gyümölcsei kell, hogy legyenek. Számunkra, akik katolikusok vagyunk, ez az előjel sajátos leckét és intést is hordoz: bizonyos fokig relativizálja kánonjogunkat. Arra hívja fel figyelmünket, hogy szervezeti formáink közt és normáinkban vannak olyan elemek, amelyek nem lényegi részei keresztény örökségünknek. Történeti feltételek határozták meg őket, s eljöhet az idő, amikor egy nagyobb érték kedvéért – amely nem más, mint valamennyi keresztény egysége – meg kell változtatnunk őket, vagy meg kell válnunk tőlük. Nyilvánvalóan az emberi törvényekről beszélek.
Ezen a ponton szeretnék közbevetni egy megjegyzést. Mialatt az egység útját járjuk, nekünk, katolikusoknak tudatában kell lennünk annak, hogy (…) más keresztény közösségektől is tanulhatunk, még a strukturális és normatív szabályozást érintő kérdésekben is.”
A tanulmány itt tölthető le»
Szeretettel és hálával emlékezünk P. Örsy Lászlóra. Nyugodjék békében!