
Búcsú Ferenc pápától
2025.05.02. Mérleg
A 2025. április 21-én, húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápáról a Mérleg munkatársai az elmúlt hetekben és napokban szóban és írásban is megemlékeztek a magyar nyelvű nyilvánosságban.
Tűnődtünk munkásságán, elköszöntünk tőle, gyászolunk.
„Minden arra született, hogy az örök tavaszban virágozzék. A végén pedig csak annyit mondunk: semmi olyanra nem emlékszem, amiben Te ne volnál jelen” (Ferenc pápa).
Balogh Vilmos Szilárd a pozsonyi Pátria Rádióban beszélgetett a rádió munkatársával, Rácz Vincével Ferenc pápa utolsó, Remény című könyvéről. Az interneten az egyházfő halála napján jelent meg a néhány nappal korábban készült interjú, amely ide kattintva hallgatható meg:
„Sokan úgy érzik, forradalmat vitt véghez azzal, amilyen nyitottsággal fordult az ökológiai válság problémái felé. Valójában nem annyira tartalmában gyökeres a szakítása a korábbi tanítással, hanem stílusában hozott teljesen újat.”
Deák Dániel nekrológja az Élet és Irodalom április 25-én megjelent számában itt olvasható (rövid irodalmi reklám megtekintése után):
„Ferenc pápa különösen erőteljes tapasztalattá tette a jóindulat, az elrejtetlen jóság kontrasztját a hamissággal. Nem vallásos tisztelői bizonyos értelemben tévedhetetlenebbül érzékelték kereszténység-értelmezésének jelentőségét, mint azok a katolikus hívők, akiknek öntudatát az előző pápai ciklusok identitáspolitikája a csorbítatlanul teljes hitrendszer és az önigazságában megszilárdult keresztény erkölcs jegyében formálta.”
Mártonffy Marcell elemző publicisztikáját Ferenc pápa legfontosabb kezdeményezéseiről szintén az Élet és Irodalom közölte. Az írás itt nyílik ki (azoknak, akik megnézik a félperces irodalmi reklámot):
Jelképek ereje és erőtlensége – Mit hagyott örökül Ferenc pápa?
Köszönjük Ferenc pápa szolgálatát. Szeretettel emlékezünk rá. Nyugodjék békében!