Jegyzetek

Pro memoria – Schönborn bíboros az azonos nemű párok megáldásáról

2024.01.14.  Mérleg

A harcos hitvédelem emlékezete olykor szelektív emlékezetnek bizonyul.

2021. márciusában a Hittani Kongregáció megtiltotta az azonos nemű személyek élettársi kapcsolatának megáldását. Akkori vezetője, Ladaria bíboros indoklásában kijelentette: kaphatnak áldást „homoszexuális hajlamú egyének, akik kifejezik azon szándékukat, hogy Isten kinyilatkoztatott terveihez hűen élnek, ahogyan azt az egyházi tanítás előadja”, párok azonban nem kaphatnak 

Úgy tűnhetett tehát, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Rómával összhangban tartja megengedhetőnek egyének megáldását, de kerülendőnek az áldás kiterjesztését az egyházi házasságot nem kötött párokra. Amint beszámoltunk róla, egyházmegyei szinten ugyanez kifejezett tiltásként is megfogalmazódott. A tanítóhivatal azonban továbblépett: Fiducia supplicans kezdetű nyilatkozatával „szabálytalan” párok megáldását is lehetővé teszi. 

Egy világszerte hangosan megnyilvánuló kisebbség, amely szembefordul a döntéssel, természetesen az igaz, csorbítatlan és változhatatlan hitre hivatkozik. Radikalizálódó vezetői Ferenc pápát és a jelenlegi Hittani Dikasztériumot eretnekséggel, skizmával és hasonlókkal vádolják (mondhatni: ahogy kell). 

De vádolható-e vajon elhajlással a magyar katolikusok körében is ismert és elismert Schönborn bíboros, bécsi érsek, aki II. János Pál pápa megbízásából a homoszexualitás, a bűn és az egyház viszonyát rögzítő, jelenleg is hatályos katolikus világkatekizmus (1992) főszerkesztője volt? 

Aligha. Érdemes tehát néhány részletet kiemelnünk véleményéből, amelyet a 2021-es tiltó nyilatkozatról mondott. Olvasóinkra bízzuk annak megítélését, hogy álláspontja mihez áll közelebb: az elzárkózó korábbi (2021-es) vagy az óvatos nyitást kezdeményező újabb (2023-as) nyilatkozathoz. (Utóbbiról részletesen szóltunk, az előbbi itt olvasható.)


2021. március 24-én interjú jelent meg Schönbornnal a Wiener Kirchenzeitung online kiadásában (Der Sonntag). Bevezetésképpen a lap szerkesztősége egy olvasói levélből idéz: 

„Isten előtt minden ember egyenlő. Jézus minden emberrel egyformán bánt. A fiam is homoszexuális és boldog házasságban él. Évekig ministráns volt, hívő keresztény. Ismét nagyot csalódtam a katolikus egyházban. Nem szabad meglepődni, ha sokan azt mondják: Istennel jó a kapcsolatom, de az egyházzal súlyos nehézségeim vannak”.

[Der Sonntag:] Megkérdeztük bécsi érsekünket: bíboros úr, mit szól az aggódó édesapához és a nyilvánvalóan hívő családhoz?

[Christoph Schönborn bíboros:] Egy nagyon egyszerű megfigyelésből indulok ki: sok anya megáldja a gyermekét. Az én édesanyám a mai napig így tesz. Nem mehetek el otthonról anélkül, hogy meg ne áldana. Egy anya nem tagadja meg az áldást, még akkor sem, ha a fiának vagy lányának problémái vannak az életben. Éppen ellenkezőleg. És pontosan ugyanez a helyzet ennek a levélnek az esetében is, amikor a fiúról kiderül, hogy azonos neműekhez vonzódik és azonos nemű szerelme van. A szülők, különösen, ha hívők, nem fogják megtagadni az áldást gyermeküktől, ettől a fiútól vagy lánytól.

Nem örültem a Hittani Kongregáció e nyilatkozatának, azon egyszerű okból, hogy az üzenet, amely a médián keresztül az egész világhoz eljutott, mindössze egy »nem« volt. »Nem« az áldásra. Az ilyesmi sok embernek okoz mély fájdalmat. (…)

Az, hogy e római nyilatkozat mögött pozitív aggodalom is meghúzódhat, egyáltalán nem derült ki a szövegből: nevezetesen a szentségi házasság megbecsülése, amely a mai világban szinte ritkaságszámba megy. Pedig egy férfi és egy nő egyesülése nagyszerű és szent dolog. Életre szóló, Isten előtt megígért és kötött szövetség, amelyből aztán gyermekek is születhetnek, akiket Isten ajándékának tekintünk. Jogos tehát a Hittani Kongregáció aggodalma az áldás szertartása miatt, amely azt a benyomást keltheti, hogy a felek szentségi házasságot kötnek.

A családra kimondott igen azonban nem kell, hogy nemet jelentsen minden más kapcsolatformára. Az egyház már régen megszokta – fájdalmas, hosszú folyamat volt –, hogy nem ő az egyetlen hang, amelynek mondandója van a párkapcsolatokról. A 19. század óta (…)az egyház számára is magától értetődő, hogy az embereknek polgári házasságot kell kötniük, mielőtt egyházi házasságot kötnének. Pedig a házassági szerződés állami értelmezése jelentősen eltér a szentségi házasság értelmezésétől. Ezzel már régóta együttélünk.

Az a kérdés, hogy az azonos nemű párokat meg lehet-e áldani, ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az, hogy lehetséges-e ez az újraházasodott párok vagy az élettársi kapcsolatok esetében. És itt a válaszom viszonylag egyszerű:

Ha az áldáskérés nem látványosság, azaz nem pusztán valamely külsőséges rituálé betetőzése, ha tehát az áldáskérés őszinte, s ha valóban Isten áldását kéri arra az életútra, amelyen két ember próbál járni, bármilyen helyzetben, akkor nem fogják megtagadni tőlük ezt az áldást.

Még akkor sem, ha papként vagy püspökként azt kell mondanom: »Nem valósítottátok meg a teljes eszményt. De fontos, hogy olyan erények alapján éljetek, amelyek nélkül nem lehet sikeres a párkapcsolat. És ez áldást érdemel.« Hogy az áldás megfelelő kifejezési formája-e egy ünnepélyes egyházi szertartás, azt alaposan át kell gondolnunk.”


Összeállításunk az újabb, 2023 decemberében megjelent áldásdokumentum sajtóvisszhangjaiból itt olvasható »