Hatalom és hatalommegosztás a katolikus egyházban – a részesedés kultúrája I.
2023.06.13. Synodaler Weg/Mérleg Online
Milyen esélyeket rejt a katolikus egyház szinodális átalakulása? A 2023 őszén megtartandó vatikáni szinódusra tekintve rövid részletet adunk közre a németországi Szinodális Út „Hatalom és hatalommegosztás az egyházban – az együttes részvétel mint részesedés a közös küldetésből” című, 2022. februárjában elfogadott dokumentumából (a teljes német szöveg itt tanulmányozható »)
A Szinodális Út teológiai megalapozását nyújtó Iránymutatást magyarul ugyancsak a Mérleg jelentette meg, itt »
Bevezetés: evangélium és jogállami normák
A katolikus egyház mély válságban van. Küldetését azonban csak akkor tudja teljesíteni, ha felismeri e válság jellegét, okait és dimenzióit, szembenéz vele, és komolyan dolgozik a lehetséges megoldásokon. Ez a munka mindenekelőtt a hatalommal való visszaélés és a szexualizált, valamint a lelki erőszak rendszerszintű okait érinti.
Kétségtelen, hogy az egyház válságát a társadalmi és kulturális átalakulási folyamatok tágabb kontextusában kell leírni, a vizsgálódás azonban nem korlátozódhat ezekre a tényezőkre. Egyrészt belső feszültségek vannak az egyház tanítása és gyakorlata között. Másrészt szakadék tátong az evangéliumi tanítás és a hatalom tényleges egyházi felfogása, illetve gyakorlása között. Ezt a szakadékot az evangélium igénye szerint kell megszüntetni. A demokratikus jogállam plurális és nyílt társadalmának normái nem állnak szemben az evangéliummal, hanem teret adnak hiteles hirdetésének.[…]
Elég egy pillantást vetnünk a történelemre, hogy észre vegyük: különböző korokban, a társadalmi és kulturális környezettől, az épp aktuális kihívásoktól függően a katolikus egyház sokféleképpen alakította ki struktúráit. […]
Az összes megkeresztelt ember hitérzéke ma minden eddiginél nagyobb mértékben követel közös felelősségvállalást, együttműködést és valóban érvényesíthető részvételi jogokat. A közös felelősségvállalás célja nem utolsósorban az, hogy az egyházi hatalomgyakorlás terén átláthatóságot teremtsen. Az MHG tanulmánya1nagy meggyőző erővel és zavarba ejtő sokoldalúsággal mutatta ki, hogy a papság által gyermekek és fiatalok ellen elkövetett szexualizált erőszaknak, az ilyen cselekmények eltussolásának és az elkövetők védelmezésének nemcsak egyéni lélektani, hanem rendszerszintű okai is vannak. A vizsgálat nyomán különösen hangsúlyossá vált az egyházon belüli hatalmi struktúra felelőssége. Ez a struktúra kedvez a bűncselekményeknek és a visszaéléseknek, továbbá megnehezíti vagy egyenesen lehetetlenné teszi egyházon belüli leküzdésüket és az állami hatóságokkal való együttműködést. Ezért is különösen fontos, hogy az egyházi tisztségviselők kritikusan reflektáljanak a hatalommal való visszaélést lehetővé tevő vagy elősegítő strukturális és eszmei összetevőkre, kidolgozzák a tartós lelki és strukturális megújulás normáit és kritériumait, és ezeket konkrét intézkedésekre váltsák. […]
Az egyház hatalmi rendszerének megváltoztatására a demokratikus, szabad és alkotmányos társadalomba való sikeres beilleszkedés érdekében is szükség van. Nem a társadalmi gyakorlat kritikátlan átvételéről van szó, hiszen az egyháznak mindig is van prófétai-kritikai küldetése társadalmi partnereivel szemben.2 A demokratikus társadalom azonban sok helyen már nem képes megérteni és felfogni az egyházi hatalom rendjét. Igen: a nyilvánosság azt gyanítja, hogy az egyház saját jogrendjét emberek diszkriminálására és a demokratikus normák aláásására használja fel, továbbá arra, hogy immunizálja magát a tanításaira és szervezeti struktúráira irányuló kritikai vizsgálódással szemben. […]
A probléma középpontjában a cselekvés, az értelmezés és az ítélkezés hatalmának egyházi felfogása, indoklása, átruházása és gyakorlása áll. Olyan egyházi teológia, engedelmességre alapozott lelkiség és hatalomgyakorlási forma alakult ki, amely a felhatalmazást egyoldalúan a felszenteléshez köti, ezzel együtt pedig szentté és sérthetetlenné nyilvánítja.
Így tart pajzsot mindenfajta bírálat elé, zárkózik el az ellenőrzéstől és teszi lehetetlenné a hatalom megosztását. És viszont: a katolikus egyházban ez a hatalmi rutin nem veszi figyelembe a hívek hivatását és karizmáit, méltóságát és jogait, kompetenciáit és felelősségét Isten népén belül meglévő jelentőségük szerint. Az egyházi szolgálatok és tisztségek betöltésének lehetőségét korlátozó módon szabályozzák, anélkül, hogy az evangelizáció feladata mint döntő kritérium kellő hangsúlyt kapna. Továbbá az egyes szolgálatok, tisztségek, szerepek és felelősségek nem kapcsolódnak kellőképpen a hívek karizmáihoz, kompetenciáihoz és képzettségéhez. Nemcsak a hatalomban való részesedés, hanem a hatalommal felruházott tisztségviselők kiválasztása és ellenőrzése is valódi felülvizsgálatra és reformra szorul. Az egyházi hatalomgyakorlás emellett letisztult személyiséget és lelki érettséget is igényel.
A fenti negatív tényezők magyarázzák, okozzák és segítik elő a hatalommal való visszaélést, amely elhomályosítja az egyház küldetését. S minthogy ez a sötétség az egyházi intézmény legbelsejéig hatol, az evangelizáció szívét-lelkét is mélyen érinti: azt az istenképet, amelyet az egyház hirdet, és amelyet felmutat. Amit az egyház kijelent, összhangban kell, hogy legyen azzal, amit megvalósít.
Az egyház hatalmi struktúráinak reformja mint az úton járás alapfeltétele
A katolikus egyháznak nemcsak az intézménye került súlyos válságba, […] hanem hitelessége is. Utóbbit nem csupán a rendszerszintű visszaélések jelzik, hanem a reformok iránti nyitottság hiánya is. Emiatt sokan hátat fordítanak az egyháznak, noha hitüket megőrzik – másoknak viszont a hitébe kerül az egyház csődje. Az egyházi közösségek és intézmények, szertartások és értelemajánlatok elidegenedésének a kutatások szerint fontos szerepe van abban, hogy kimondottan elkötelezett egyháztagok is elfordulnak egyházuktól. Tekintélyelvűnek érzékelik struktúráit, jogrendszerét nem tartják összeegyeztethetőnek a demokratikus társadalmak emberjogi normáival, etikai kérdésekben, különösen a nemek közti igazságosság és a szexualitás területén életellenesnek tartják az egyház állásfoglalásait.
Az intézményi válság és az egyház hitelességi válsága jelentősen megnehezíti az evangélium továbbadását. Ugyanakkor világszerte mélyreható vallási-kulturális változások zajlanak, amelyek következményei még nem láthatók előre. Miközben a spirituális és vallási igények változatlanul teret követelnek maguknak, az egyházi kötelékek lazulnak. Az alapvető keresztény meggyőződések, különösen a Szentháromságos Istenbe vetett hit, szertefoszlanak. A keresztény hit felekezeti, szimbolikus és társadalmi formái egyre hiteltelenebbekké válnak. Ezért is szükség van olyan egyértelmű döntésekre, amelyek alkalmasak az egyház intézményi és hitelességi válságának leküzdésére.
Úgy akarjuk megérteni, megváltoztatni és gyakorolni a hatalmat és a felelősséget az egyházban, hogy „Istenünk jósága és emberszeretete” (Tit 3m4) újra felismerhető legyen.
A hit hirdetése és ünneplése meg kell, hogy feleljen Jézus Krisztus evangéliumának, amelyet a szegényekért végzett szolgálat éltet. Ennek az evangéliumnak kell meghatároznia a személyközi kapcsolatokat és a szervezet struktúráit. Ahol nem így van, ott hathatós korrekciókat kell végrehajtani.
Megértettük – Az egyház küldetése, mint adósság a kultúra és a társadalom felé
[…] Németországban és világszerte újabb és újabb jelentések látnak napvilágot egyhézi tisztségviselők hatalmi visszaéléseiről, szexuális, spirituális és pénzügyi téren egyaránt. A kiskorúak elleni erőszakot lehetővé tevő vagy azt hatékonyan megakadályozni képtelen intézményi összetevők elemzése és korrekciója egyre inkább (jogi) kontúrokat ölt. Intenzív teológiai gondolkodás indult el. Más problémákat azonban – ilyen például a (szerzetes)nőkkel és felnőtt gondozottakkal szembeni spirituális visszaélés és fizikai erőszak – eddig alig tudatosítottak és kezeltek. Mind országos,mind nemzetközi szinten feneketlen mélységek tárultak fel az egyházi gyakorlat terén. […]
Megértettük,
– hogy a felvilágosult és plurális társadalmaknak ragaszkodniuk kell a hatalommal való visszaélés strukturálisan rögzült jelenségének következetes feltárásához, a tettesekkel szembeni büntetőeljáráshoz, és mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az ilyen cselekmények ne folytatódhassanak. Ehhez elengedhetetlen az egyházi és állami hatóságok aktív és átlátható együttműködése. Az egyház csak hálás lehet a kritikus nyilvánosságért.
– hogy a hatalommal való visszaélést sem egyházjogi, sem teológiai, sem spirituális szempontból nem szabad sem legitimálni, sem elleplezni. A visszaélés (…) ellentmond a szolgálat teológiájának, amely nem önkényre hatalmaz fel, hanem szolgálatra küld. Élesen ellentmond továbbá a jog és az igazságosság társadalmi és egyben keresztény értékének és normájának is.
– hogy a szolgálatként átadott hatalom lelki mélységet igényel. Csak akkor érhet el jótékony hatást, ha megosztják, korlátozzák és ellenőrzik, és ha belátható minőségi szempontok alapján adják meg, illetve vonják – szükség esetén – vissza. Ahol hiányoznak a hatalom ellenőrzésének eszközei, ott a kreatív cselekvés és az értelmezés képessége merő önkénnyé alakul át – az egyházban is, és kivált az egyházban;
– hogy szabadságelvű demokratikus társadalmakban az egyháznak el kell fogadnia a nyilvánosság kontrollját;
– hogy az egyház jogi kultúrájának igazodnia kell az alap-, illetve az emberi jogokhoz;
– hogy a spirituális alapokon nyugvó vezetést is hatékonyan össze kell kötni a joggal és a jogvédelemmel;
– hogy az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a hatalom hatékony ellenőrzése megakadályozza a hatalommal való visszaélést, és hogy vétkes mulasztás esetén megbízható közigazgatási bíráskodásra van szükség;
– hogy a vezetést mindig meg kell osztani a vezetettekkel;
– hogy a hatalom megosztása és ellenőrzése nem támadás a hivatali tekintély ellen; s hogy a tekintély elfogadottsága éppenséggel növekszik, ha az egyházi hivatalviselők elkötelezik magukat a mások által meghatározott, egyértelmű minőségi normák mellett;
– hogy a hatalomnak az egyházban nem szabad öncélúvá válnia, hanem Isten szeretetének örömhíre jegyében olyan utakat kell nyitnia, amelyek az életre vezetnek. Ez a tekintély mércéje.
Megértettük, hogy a társadalom nagy része nem tekinti vonzónak, sem pedig hasznosnak azt az egyházat, amely elsősorban önmagával foglalkozik,. A megfelelő egyházi struktúra és a társadalmi legitimáció kérdései kétségkívülolyan kihívások, amelyekkel szembe kell néznünk. Ez azonban még nem azonos a kitűzött feladat teljesítésével, hanem csupán előfeltétele annak.
Az emberek olyan egyházat akarnak, amely teret nyit számukra Isten megtapasztalására és az Istennel való találkozásra, és amely kritikai és prófétai küldetést teljesít a társadalom felé. Az egyház közeli és konkrét kell, hogylegyen, és távlatot kell nyitnia. Ezen fáradozni minden hívőnek feladata.
Megértettük: aszerint fognak megítélni minket, hogy ezt az adósságunkat hogyan rójuk le.
(Hamarosan folytatjuk.)