Rembrandt: Az Egyiptomba menekülő Szent Család patakon kel át (1654) © Kunsthalle, Hamburg
Jegyzetek

Emberré lenni, embernek maradni – Karácsony válságos időben

2023.12.23.  Johanna Beck

Egy megtört és békétlen világban, a társadalom legszélső peremén, bizonytalannak mondható családi helyzetben, védtelen újszülöttként válik Isten emberré. Pontosan így, nem másként. Fiatal családjának idegen országba kell menekülnie, mivel erőszak fenyegeti és közvetlen életveszélyben van. Valószínű, hogy a traumatikus tapasztalatok mélyen hatottak Jézus szüleire, de kiváltképpen őt magát befolyásolták: egész életét és művét. Lehetséges, hogy hozzájárultak rendkívüli emberségének kibontakozásához, megalapozták kitartó empátiáját, éles figyelmét és erős szeretetét a kirekesztettek és a védelemre szorulók iránt. Akárhogy is, Jézus születésének körülményei évről évre az emberi létezés legsötétebb zugaiba vezetik tekintetünket. Oda küldte el fiát Isten, szánt szándékkal, hogy a maga hasonlíthatatlan módján és minden mást megelőzően épp e sötét helyekre hozzon fényt és reménységet.

Jézus születése azonban nemcsak a korabeli eseményekre irányítja pillantásunkat, hanem a mai világtérkép egyik legsebzettebb pontjára is. Mi volna, ha a zsidó Jézus nem bő kétezer éve jött volna világra, hanem 2023. december 24-én? Akkor talán a Hamász valamelyik titkos alagútjában születik meg, mert szüleit túszul ejtették, elrabolták és azóta is fogságban tartják. De úgy gondolom, ennél is jobban ki kell tárnunk elménket és szívünket: lehet, hogy napjaink Jézusa a Gázai övezetben, egy ház romjai között látja meg a napvilágot, vagy egy ukrajnai szükségóvóhelyen, vagy hegyi-karabahi menekültek gyermekeként…

Jó volna tehát, ha a karácsony nem annyira a valóság előli kitérés, egy kellemesen világidegen burokba való begubózás ünnepe volna. Inkább azt kellene emlékezetünkbe idéznie, hogy épp manapság nem feledkezhetünk meg a föld fájó pontjairól, legsebezhetőbb kortársainkról, és hogy mindent, ami emberileg lehetséges, meg kell tennünk a még nagyobb szenvedések megelőzése és a béke érdekében.

Úgy kellene felfognunk Isten megtestesülésének ünnepét – különösen most, válságok és háborúk idején, a társadalmi polarizálódás és a szociális érzéketlenség korában, amikor maga az emberi beszéd is hajlamos megfeledkezni az emberségről –, mint hozzánk szóló felhívást: mi magunk legyünk emberré, és maradjunk is meg embernek, aki minden felebarátjára elsősorban mint méltósággal bíró embertársra tekint. Jézus születése lágyszívűségre, toleranciára és megértő együttérzésre inthet és bátoríthat bennünket, arra, hogy kiálljunk a jó mellett, s hogy ellenszegüljünk mindenfajta keményszívűségnek, erőszaknak és tudatlanságnak.

Karácsony csodája éppen az, hogy a testté lett Isten, Jézus, és vele együtt a szeretet, a szolidáris emberség, a hit, a békesség és a remény örömhíre eljött a földre és hatóerővé vált. Feladatunk, hogy segítsük szárba szökkenni és virágot bontani evangéliumát. A világosság, amely ekként felragyoghat közöttünk, meleget áraszt és sokkal messzebbre világít, mint a világ összes karácsonyi fényfüzére együttvéve.