† Zsók Otto (1957–2022)
2023.02.03. Mérleg
Megrendülten fogadtuk a hírt, hogy 2022. december 4-én, hatvanöt éves korában németországi otthonában, a München melletti Fürstenfeldbruckban elhunyt Dr. Zsók Otto logoterapeuta, a Délnémet Logoterápiai és Egzisztenciál-analitikai Intézet (Süddeutsches Institut für Logotherapie & Existenzanalyse) oktatója, majd két évtizeden át vezetője, a Mérleg hűséges olvasója, barátja és – egészen a legutóbbi időkig – szerzője.
Zsók Otto – így írta a nevét – 1957-ben született Déván. Filozófiai, teológiai és szociálpedagógiai tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, a freiburgi Albert-Ludwigs-Universität teológiai karán és Münchenben, a jezsuiták Filozófiai Főiskoláján végezte, ahol az ismert jezsuita filozófus, folyóiratunk főmunkatársa, Weissmahr Béla SJ (1929–2005) vezetésével filozófiából doktorált. Disszertációját Mozart zenéje és a transzcendencia viszonyáról írta, könyvváltozata (Musik und Transzendenz) két kiadást ért meg (St. Ottilien, EOS Verlag, 1998 és 1999 – vö. Mérleg, 2005/1, 109–111). Hét évig a müncheni egyházmegyei Karitász keretében dolgozott szociálpedagógusként, miközben logoterápiai képzésben részesült a fürstenfeldbrucki székhelyű Süddeutsches Institut für Logotherapie (Délnémet Logoterápiai Intézet) keretében, ahol tíz évig a neves logoterapeuta, Elisabeth Lukas munkatársa volt. 2003 áprilisában tőle vette át a világszerte ismert intézet irányítását – a vezetői feladatokat feleségével, Nadja Palombóval együtt látta el. A német nyelvterületen számos előadást tartott. Tizenhat németül írt könyve mellett magyarul is jelent meg monográfiája mesteréről, a logoterápia és az egzisztencia-analízis alapítójáról Az orvosfilozófus Viktor Emil Frankl címmel (Budapest, Tarsoly Kiadó, 2005). Magyarra fordította Bô Yin Râ (Joseph Anton Schneiderfranken) német költő, festő és spirituális tanító műveit. 1981-től kapcsolódott be, főként könyvismertetéseivel, a Mérleg munkájába. A NO:OS című osztrák és az Existenz und Logos című német logoterápiai folyóiratban publikált szaktanulmányokat. Budapesten 1994-ben tartott első ízben előadást – az európai pszichiátriai kongresszus alkalmával Viktor Franklról beszélt. Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen két féléven át oktatott pszichológiát (2002/2003). 2003-ban Bécsben Viktor Frankl-díjjal tüntették. Egy fiúgyermek apja volt.
Hamvait 2022. december 14-én helyezték örök nyugalomra Fürstenfeldbruckban. A gyászjelentésen családja ezekkel a szavakkal emlékezett meg róla:
Végtelen hálával és szeretettel őriznek szívükben mindazok, akikkel teljes, munkában gazdag és intenzív életedben találkoztál. Szomorú, hogy rövid és súlyos betegség után korán, túl korán mentél el a látható földi valóságból.
Barátunktól és munkatársunktól A transzcendencia hanglenyomatai Wolfgang Amadeus Mozart (1756 –1791) zenéjében – Eszmélődés a hangokban felcsendülő titokról és örök szépségről című írásának részletével búcsúzunk.
Tuba mirum spargens sonum, / Per sepulchra regionum, / Coget omnes ante tronum.” Magyarul: „Harsonának szörnyű hangja, / Hull a millió sírhantra, / Kit-kit a Trón elé hajtva.”
De vajon úgy hangzik-e a mindenkit a legvégső ítéletre kényszerítő harsona, mint Mozart zenéjében? Hiszen a harsona úgy játszik a Requiem e helyén, mintha kellemes-kedélyes erdei sétát idézne. A dallam derűsen lépdel – nyilván mozartiasan komoly derűvel –, ünnepélyesen halad előre és a kegyelem ítéletét hirdeti. „Frau Musica” (Mozart), vagyis a zene asszonyának bölcsessége többet jelent ezúttal, mint az értelme szerint felfogott szöveg. A zene transzcendálja a szövegsíkot és valami „másról” beszél. Olyan jelentést tesz felfoghatóvá, amelyet a szöveg önmagában nem mutat meg. A szöveg és a dallam között feszülő ellentmondás a figyelmes hallgató számára nyilvánvaló, és ebben a kinyilatkoztatásban a coincidentia oppositorum tárulkozik fel. Bensőnket, a hallgató lelkét nagy csend uralja. Az „álomból” ébredve észrevesszük: van, ahogy van, és ez a „létállapot” oly intenzitással és világossággal kényszeríti ránk magát, hogy mindaddig, amíg e hangzatok eltartanak, nincs rá lehetőség, hogy valami másképp is lehetne. Celibidache vezényel, figyelmesen odahallgatva ül a széken, és a zene történik. A zenében és a zene által valami kimondhatatlan következik be, amit csak az élő hangzatok fölcsendülése közepette élhet át az ember. A karmester figyelő odahallgatása nem annyira tett, hanem sokkal inkább abbahagyás, átengedés, visszakozás azért, hogy a magától „hömpölygő” zenei történés teljesen kifejezésre juthasson.
A Lacrimosa sóhajának késleltetett hangjai pontosan úgy szólnak, ahogy a salzburgi Mester megkomponálta. A 7. és 8. ütem crescendója – „judicandus homo reus” – annyira észrevétlenül meggyőzően megy végbe, mint egy fizikai törvények szerint működő természeti jelenség. Vajon a tiszta, szubsztanciális és teremtő szellem törvényei-e ezek, hogy a zenének éppen ezt a megvalósulását idézik elő?
Nem a könnyek és nem az érzelmi megrendülés adnak súlyt ennek az eseménynek, hanem a megdönthetetlen bizonyosság, amely e megrendülés mögött rejtőzik; az, hogy a földi élet a halál borzalmas valósága dacára sem töröltetik el nyomtalanul, hanem végső és végleges, totális és elveszíthetetlen – nyilván a transzcendenciába burkolózó – értelemmel bír, mivel Mozart ebben a teljességgel utánozhatatlan, fenséges zenében az isteni felé törekvő szellemember hangját komponálta meg.
Hallgatjuk hát e zenét, tizenöt, húsz, harminc éven át figyeljük, érezzük és megélünk benne valamit. Ennek a valaminek pedig a transzcendenciához van köze, mert „a zene nem csupán szép, de igaz is” (Sergiu Celibdache).
A teljes tanulmányt tartalmazó 2006/1-es Mérleg-szám archívumunkból most letölthető.
A Mérlegben legutoljára a 2020-as számban jelent meg könyvismertetése – Elisabeth Lukas művéről, amely Viktor Frankl Istenhez fűződő kapcsolatával foglalkozik (Frankl und Gott. Erkenntnisse und Bekenntnisse eines Psychiaters). A recenzió itt olvasható »
S végül olvasóink figyelmébe ajánljuk Zsók Otto beszélgetését Boór Jánossal (1932–2020), a Mérleg alapító főszerkesztőjével.
Kedves Ottó, nyugodj békében!