„… és a Fiútól származik” – Pont került egy elhúzódó vita végére?
B.V.Sz. / Mérleg
A Lutheránus Világszövetség és az ortodox egyházak 2024. május 27-én közös nyilatkozatot[1] fogadtak el a nicea(nikaia)-konstantinápolyi hitvallásról. Az ökumenizmus szellemében a jövőben istentiszteleteiken eltekintenek a „filioque” („és a Fiútól származik”) kiegészítéstől. Ez az egyházak közötti párbeszédben eddig komoly akadályokat jelentett.
A hitvallások a hit belső megerősítésére, valamint a közösen vallott hit tárgyának összefoglalására szolgálnak. Egyúttal arra is utalnak, mi az, amiben nem hisznek. Keletkezésük meglehetősen sokrétű folyamatra utal.
A keresztény hitvallások hosszú kialakulási folyamatában sajátos szerep jut a „filioque-vitának”. Eredetileg a ma használatos „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik” helyett csak „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától származik” volt a szövegben, vagyis hiányzott „és a Fiútól származik” („filioque”) betoldás, amely csak később került be kötelező jelleggel.
Ugyan a 447-es toledói zsinat által jóváhagyott hitvallás tartalmazta a „filioque” hozzáadását, ez a latin egyházban csak 1013-ban vált kötelezővé. A Lutheránus Világszövetség és az ortodox egyházak most kiadott közös nyilatkozata alapján ezentúl a nicea-konstantinápolyi hitvallást a „filioque” hozzáadása nélkül használják. Hasonló lépést tett már 2018-ban az anglikán egyház is: az ökumenikus törekvések jegyében szintén a „filioque” nélküli hitvallás használata mellett foglalt állást.
A kiegészítés a nyugati egyház szempontjából érthető, de ellentmond annak, amit a keleti egyház teológiája képviselt. A görög nyelvű Keletrómai Birodalomban hamarosan erős ellenállás alakult ki a latin nyelvű nyugati egyház kiegészítése ellen. A probléma a Szentháromság alapvetően eltérő felfogásában gyökerezik: míg a nyugati egyházban az Atya, a Fiú és a Lélek egyenrangúak és bizonyos mértékig azonos szinten állnak, addig a keleti egyházak az Atya szigorú elsőbbségét feltételezik. Az Atya monarchiájának gondolata az Atya bal és jobb kezének tekinthető Fiú és Lélek közötti eltérő viszonyhoz kapcsolódik. Vagyis mindkettő egyedül az Atyától származhat. A nyugati „filioque” feloldja az Atyának ezt a monarchiáját, mivel a Nyugat azt állítja, hogy a Lélek nem kizárólag az Atyától, hanem a Fiútól is ered.
A 9. századi konstantinápolyi pátriárka, I. Fótiosz szerint a Lélek csak az Atyától származik. A Keletrómai Birodalom tehát nem fogadta el a „filioque” kiegészítést, hanem ragaszkodott a niceai (nikaiai) és a konstantinápolyi zsinatok eredeti megfogalmazásához. A Kelet és Nyugat közötti vitákat a Konstantinápolytól egyre erősebben elhatárolódó Nagy Károly még inkább kiélezte. Ennek érdekében teológiai gondolatokra is támaszkodott: a „filioque” latin kiegészítése alkalmas volt arra, hogy a hitvallások szintjén különbséget tegyen a nyugati és a keleti egyházak között. A „filioque” aztán az 1054-es egyházszakadással a keleti és a nyugati egyházak közötti egyik elválasztó tényezővé vált. A mai napig az ökumenikus közeledés egyik akadálya a hitvallás latin kiegészítése.
Most a Lutheránus Világszövetség az anglikán egyház példáját követve az ökumenizmus érdekében megállapodtak abban, hogy eltekintenek ettől a kései kiegészítéstől és a keleti egyházakkal együtt ugyanazt a hitet vallják.
A 2024. május 27-én megjelentetett dokumentumban ez áll:
„A Lutheránus Világszövetség és az Ortodox Egyház nevében a szeretet és a keresztény közösség szellemében jöttünk össze, hogy a Szentlélek megjelenésének megosztó kérdésével foglalkozzunk. Mindketten valljuk a Szentlélek teljes istenségét és személyvoltát, amely a keleti és nyugati hagyományokban különböző módon jutott kifejezésre. Tudjuk, hogy a filioquét a latin egyház az arianizmus eretnekségére válaszul évszázadokkal e hitvallás megírása után illesztette be a nicea-konstantinápolyi hitvallásba. A keleti egyház mindig is tiltakozott ez ellen. A latin hagyomány részeként a reformátorok átvették a filioquéval kiegészített hitvallást, és nem tartották problematikusnak. Elismerve ezt az ősi és tiszteletre méltó ökumenikus keresztény szöveget, javasoljuk, hogy az eredeti görög fordítást használjuk (a filioque nélkül), abban a reményben, hogy ez segít meggyógyítani a közösségeink közötti évszázados megosztottságot, és lehetővé teszi, hogy együtt valljuk meg a niceai (325) és a konstantinápolyi (381) ökumenikus zsinatok hitét.
A nicea-konstantinápolyi hitvallás a liturgiában használt tanító jellegű dokumentum. Isten népeként imádkozzuk, és ebben az imádságban hitünket maga a Szentháromságos Isten jellemzi. A nicea-konstantinápolyi hitvallás eredeti szövegének újbóli középpontba állítása a Szentháromságról és a Szentlélek szerepéről szóló új teológiai elmélkedésre ösztönözhet.
Továbbá mindketten állítjuk, hogy Szentháromság-tanunkban az Atya az oka (αἴτiος) a Fiú nemzésének és a Lélek megszületésének. Az ortodoxok megérthetik, hogy a filioque gyakran a Fiú és a Lélek közötti kapcsolat hangsúlyozására szolgált, míg a lutheránusok tisztában vannak azzal, hogy az ortodox hagyományban a Lelket néha úgy értelmezik, hogy az a Fiú által jön létre (ἐκπορευόμενον). Azzal is tisztában vagyunk, hogy a Fiú és a Szentlélek közötti kapcsolat más módon is leírható. Reméljük, hogy a Hitvalló Maximosz, Damaszkuszi János és Konstantinápolyi Tarásziosz által használt »a Fiú által« formula, valamint Ciprusi Gergely és Palamasz Gergely fontos meglátásainak mélyebb tanulmányozása elősegíti közös törekvésünket, hogy így a Szentlélek eredetének jobb megértésére jussunk.”
A római katolikus egyház is új lépéseket kezdeményezett. Június elején az olaszországi Bariban ülésezett az ortodox egyházakkal folytatott teológiai párbeszédért felelős közös nemzetközi testület koordinációs bizottsága[2]. A találkozót Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységért Felelős Dikasztérium prefektusa és Jób metropolita, a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus tagja vezette. Bemutattak egy „teológiai és kánonjogi kérdéseket” tárgyaló szövegtervezetet, amely a „filioque” kérdéssel is foglalkozik. A szövegekkel kapcsolatos további munkát jövőre tervezik.
Feltűnő, hogy a múltban a római katolikusok gyakran ökumenikusan érzékenyek voltak a „filioque” használatában. Nemcsak 1981-ben a konstantinápolyi zsinat 1600. évfordulóján, hanem más alkalmakkor is a pápai miséken a hitvallás görög változatát használták: a „filioque” hozzáadás csak a hitvallás latin változatában található meg. Az ökumenikus istentiszteleteken is ajánlott, hogy a niceai-konstantinápolyi hitvallást eredeti változatában használják. Ez lehetővé teszi a hit közös megvallását.
Persze a katolikus egyházban használatos ima- és énekeskönyvek ezt az érzékenységet nem tették magukévá. Szinte sehol sem jelzik az eredeti görög változathoz igazodó népnyelvű hitvallás lehetőségét (pl. ökumenikus istentiszteleteken).
Nem feledhető, hogy számos feladat áll előttünk az egység eléréséig. Elengedhetetlen a szentháromságtan tudatos és mélyreható vizsgálata mind a keleti, mind a nyugati egyházakban. Kizárólag a patrisztikus és középkori tételekre támaszkodni ma már nyilván nem elegendő. Az atyáknak a korai zsinatokon elhangzott megfogalmazásait le kell fordítani a mai nyelvre, hozzá kell igazítani a mai értelemösszefüggésekhez. Figyelembe kell venni az időközben végbement hermeneutikai fejlődést.
Az is nyilvánvaló, hogy a szentháromságtan ma nem tartozik a teológia „divatos” kutatási területei közé. A közvélemény is inkább arra figyel, hogyan értelmezi az egyház saját magát és szolgálatait. Ugyanakkor a hitvallásról zajló vita az ekkleziológiát (egyháztant) is érinti. Az azonos hit nemcsak az egyházi közösséget határozza meg, hanem a szolgálatok és szentségek kölcsönös elismerésének is előfeltétele.
A szentháromságos istenfogalom innovatív újrafogalmazására ma nagyobb szükség van, mint valaha. Meg kell vizsgálni, hogy napjainkban is meggyőzőek-e a pusztán metafizikai kategóriákkal dolgozó trinitárius teológiák. „Mindenesetre olyan Szentháromság-teológiára van szükség, amely nemcsak interdiszciplináris kapcsolódási pontokat kínál, hanem a Isten belső életét is figyelembe véve kifejezésre juttatja, hogy a Fiú és a Lélek közötti különleges kapcsolat túlmutat az eredetről való gondolkodáson.”[3]
Jövőre lesz a niceai (nikaiai) zsinat 1700. évfordulója. Jó jel lenne, ha Nyugat és Kelet közös hitvallást fogalmazna meg. Bár ez inkább csak óhaj marad.