Befejezésre várva – Ferenc pápa öröksége és az utódlás kérdése (1. rész)
2025.06.06. Balogh Vilmos Szilárd
Marco Politi: Der Unvollendete. Franziskus’ Erbe und der Kampf um seine Nachfolge, Freiburg – Basel – Wien, Herder, 2025.
A könyvszemlét három részben közöljük. Hamarosan folytatjuk a második résszel.
A neves Vatikán-szakértő, Marco Politi Ferenc pápáról írt korábbi könyvei (Farkasok között és Ferenc magánya) 1 után, 2025-ben – a pápa kórházi tartózkodása idején – újabb kötettel jelentkezett. Címe A befejezetlen, ami önmagában rejtélyesnek is tekinthető, hiszen egy személyre vonatkozóan utal „befejezetlenségre”, miközben az alcím a ferenci örökségről és az utódlási harcról szól. A szerző – talán kicsit szimbolikus módon is – tizenkét fejezetben értékeli mindazt, amit a „messziről, a világ másik végéről érkezett” római püspök elért, illetve el akart érni, de öt évtizedes vatikáni újságírói tapasztalat birtokában azon is eltöpreng, hogy a következő pápának a hátrahagyott örökségből fakadóan milyen feladatokat kellene megoldania. A könyvnek új aktualitást ad Ferenc pápa 2025. április 21-én bekövetkezett halála, illetve XIV. Leó május 8-án történt megválasztása.
Zavarok a struktúrában
A kötet egyfajta „környezettanulmánnyal” indul. Utal arra, hogy Ferenc fáradtnak látszik. Annak a reményének ad hangot, hogy talán sikerül még legalább központi elgondolásait „lehorgonyoznia”. (Talán ezt is jelenti, hogy szerencsésen hozta helyzetbe megválasztott utódját.) A háborúk sújtotta világhelyzetben felidézi Ferenc alakját a koronavírus idejéből:
Megértő és határozott tekintete, szelíd hangja és spontán gesztusai ugyanolyan lenyűgözőek, mint valaha. És mégis erős szél fúj ellene. Az emberi szolidaritás üzenete, amellyel a Szent Péter térről szembeszállt a Covid-járvány pusztításával, összeütközésbe került a gazdasági és politikai hatalmasságok kőkemény érdekeivel. „Mindannyian egy csónakban evezünk. Vagy mindannyian testvérek vagyunk, vagy minden összeomlik” – hirdette Ferenc azokban a drámai hónapokban 2020-ban, amikor a világot az fenyegette, hogy elsüllyed a félelem és zűrzavar miatt. Egy nagy olasz napilap főszerkesztője később kissé másképpen fogalmazta meg ugyanezt: „Mindannyian ugyanazon a tengeren utazunk – de a csónakok különbözőek!”. (11. o.)2
Ferenc szavai sok tekintetben terméketlen talajra hullottak. A politikai és egyházi vezetők és véleményformálók közül sokan nemcsak bírálták, sőt megvetették, amiért a migránsok méltóságára, a velük szembeni emberséges bánásmódra figyelmeztetett, de kritikáját akkor sem vették komolyan, amikor rámutatott, hogy a járvány két éve alatt a világ népességének leggazdagabb egy százaléka „zsebelte be” a teljes nettó vagyonnövekedés 63 százalékát. A második világháború óta először Rómában is olyan kormányfő került hatalomra, akinek a meggyőződése homlokegyenest ellenkezett Ferencével, ezért saját egyházmegyéje is nehéz tereppé vált az egyházfő számára. Ugyanez hazájára, Argentinára is áll. Javier Milei, akit Politi „anarchista-kapitalista politikusnak” nevez, egyik választási beszédében „az Isten házába férkőzött Gonosz képviselőjének” nevezte Ferencet. Nyilvánvaló, hogy a másodszorra is az Egyesült Államok vezetőjévé választott Trumppal is szemben állt. Angela Merkel visszaemlékezésében utal arra a kicsit rejtjeles, de fontos figyelmeztetésre, amelyet az amerikai elnökkel kapcsolatban Ferenc pápától kapott: „Hajlítsd, hajlítsd, hajlítsd, de vigyázz, hogy el ne törjön.”3 Mindezt tetézik az Ukrajnában, a Gázai övezetben és a világ több más pontján zajló háborúk.
Az egyházon belüli konfliktusok sem elhanyagolhatóak. E tekintetben 2023-at Politi fordulópontnak tekinti:
2023 fordulópont Ferenc pontifikátusában: meghal Joseph Ratzinger, a modern idők első pápája, aki lemond hivataláról. […] Január 5-én, egy csütörtöki napon Ferenc pápa vezeti az ünnepélyes temetési szertartást a Szent Péter téren. […] A pápai homília szokatlanul rövid. Néhány szó a vágyról, hogy elődje nyomdokaiba lépjen, csipetnyi költészet a jellemzésében – „bölcsesség, érzékenység és odaadás” – , majd a záró felkiáltás: „Benedek, a Vőlegény [Krisztus] hűséges barátja, legyen az örömöd teljes, amikor már végleg és mindörökre hallod az Ő hangját!”. Egy német püspök megjegyzi: „Mintha azt akarta volna mondani: Kedves Benedek, maradj a mennyben, és ne gyere vissza”. (22. o.)
Sok erőfeszítésbe telt, hogy egyensúly jöjjön létre a háttérben mégis csak jelenlévő leköszönt pápa és követői, valamint a hivatalban lévő pápa között. Ferenc rendkívüli gesztusokat tett elődje felé, mégis bekövetkezett a törés. 2020 januárjában, amikor Ferencnek döntenie kellett arról, hogy engedélyezzék-e válsághelyzetekben nős papok alkalmazását – ezt követelte a püspökök túlnyomó többsége az Amazonas-szinóduson –, Ratzinger Robert Sarah kúriai bíborossal közösen könyvet adott ki a papság és a cölibátus elválaszthatatlan kapcsolatáról. A Vatikánban senki sem felejtette el a meglehetősen színpadias címmel (Szívünk mélyéről) megjelent kötetet, és főként nem az első francia kiadás borítóját, amelyen – provokatív módon – XVI. Benedek és Robert Sarah bíboros is szerzőként szerepel. A hirtelen irányváltás, amelyet a La Civiltà Cattolica jezsuita lap annak idején végrehajtott, jól mutatja, mennyire elbizonytalanította Ferencet az ügy. Antonio Spadaro SJ főszerkesztő, a pápa egyik legközelebbi bizalmasa 2019 novemberében még fenntartja a bevált férfiak (viri probati) felszentelésének eshetőségét, 2020 márciusában viszont egy újabb cikk már hosszabb „érlelődési folyamatot” emleget. (23-24.o.)
A Ratzinger-tábor felől érkező „támadás” súlyos bizalomvesztést eredményezett, hiszen a leköszönt pápa „feltétlen engedelmességet” fogadott utódjának. 2020. január 15-én Ferenc pápa felmenti Benedek fizetett személyi titkárát, Georg Gänswein érseket a pápai ház prefektusi feladatai alól. „Maradjon otthon. Kísérje Benedeket, akinek szüksége van Önre, és vigyázzon rá” – indokolja a pápa a döntést. Három évvel később, XVI. Benedek halála után a funkció nélkül maradt titkárt Ferenc visszaküldi saját németországi egyházmegyéjébe. Végül Gänswein, aki szerint a pápa „az egész világ színe előtt megalázta”, 2024 júniusában vatikáni megbízatást kap: Litvánia, Észtország és Lettország nunciusa lesz.
Ratzinger halálát követően Ferenc pápa az addig elődje iránti lojalitásból helyükön hagyott kúriai bíborosokat is lecseréli a saját embereire. Gerhard Ludwig Müllert, aki gyakran Ferenccel ellenkező véleményének adott hangot, már 2017-ben elmozdította a Hittani Kongregáció éléről. 2023-ban két kulcspozíciót is a saját embereivel tölt be: a Hittani Dikasztérium vezetésével Victor Manuel Fernández argentin teológust bízza meg, a Püspöki Dikasztérium prefetektusává pedig az abszolút bizalmasának tartott amerikai Robert Francis Prevostot nevezi ki. Ez utóbbi váltás különösen is szerencsésnek bizonyult: a konklávé 2025. május 8-án őt választja meg Ferenc utódjául. Rendszeres bírálójától, Burke bíborostól ellenben 2023. június 29-ével elveszi a szolgálati lakást, és fizetését is megvonja, miután megszűnt bíboros-patrónusi hivatala a Máltai Lovagrendnél.
A katolikus egyházon belül is nyikorog a palló, a belső konfliktus kiéleződött. Pápaságának utolsó szakaszában Ferenc megpróbálja elérni, hogy az egyház autokratikus, hierarchikus struktúrából olyan közösséggé alakuljon, amelyben „Isten egész népe” – ahogy a II. Vatikáni Zsinat nevezte – részt vesz az evangelizációs küldetésben és a döntéshozatalban, a nőket is beleértve. Ezt érti „szinodalitáson”. Ez a cél szerinte csak akkor valósulhat meg, ha „az ajtók és ablakok megnyílnak, a falakat lebontják, a láncokat szétszakítják és a határokat megszüntetik”, és szükség esetén felkészülnek az irányváltásra. (27. o.)
2023. december 16-án történelmi jelentőségű ítélethirdetésre kerül sor: Giovanni Angelo Becciu bíborost öt és fél év szabadságvesztésre ítéli a Vatikáni Bíróság, eltiltja mindenféle közhivatal gyakorlásától és „tettestársaival” együtt több mint 186 millió eurós kártérítésre kötelezi. Az újkori egyháztörténelemben nem volt ilyen eset: egy civil bíróság elítél egy bíborost, aki hosszú időn keresztül a Vatikáni Államtitkárság második embere volt. Az ok: nagy kárt okozó londoni ingatlanügyletbe bonyolódott. A botrányt nem a tényfeltáró újságírás, hanem a megreformált belső pénzügyi ellenőrzés tárta fel. A rendkívül hosszadalmas, sok szempontból megütközést keltő eljárás arra is fényt derített, hogy Becciu bíboros saját testvére javára is tevékenykedett. Politi megítélése szerint az eljárás során olyan kapcsolatok kerültek napvilágra, amilyenek annak idején a bizánci császári udvart jellemezték. Ferenc már 2020 szeptemberében megvonta a bíborosi jogokat Becciutól, de 2022-ben az új bíborosok kreálására összehívott konzisztóriumra mégis meghívta őt.
A történet amellett, hogy rossz mellékíze van – írja Politi –, súlyosan terheli Bergoglio pontifikátusát. Ugyanakkor értékelni kell a Vatikán korábbi pénzügyi botrányához vezető eseményeket is. Bergoglio szembesült a vatikáni IOR bank nagy botrányával, amely elődje, Karol Wojtyla idején következett be: kiderült, hogy Paul Marcinkus érseknek része volt az olasz Banco Ambrosiano összeomlásában. Roberto Calvi bankárt felakasztva találták a londoni Blackfriars híd alatt. A nemzetközi hitelezőkkel folytatott bonyolult tárgyalások után a Vatikánnak 250 millió dollárt kellett fizetnie, amit a pápai állam nem a bűnösség beismeréseként, hanem a jóakarat gesztusaként akart értelmezni. Ferenc pápa hivatalba lépése után George Pell bíboros – a gazdasági ügyek titkárságának akkori prefektusa – kifejtette, hogy valójában 406 millió dollárt fizettek. Majdnem félmilliárd dollárt dobtak ki az ablakon – az egyház és a szegények pénzét – anélkül, hogy a Vatikánban bárki szóra nyitotta volna a száját. (44. o.)
Az elődei által meghonosított feudális egyházi struktúrák felszámolásának kísérlete rendkívüli erőfeszítéseket követelt Ferenctől. A konzervatívok – élükön Robert Sarah, Raymund Burke, Gerhard Ludwig Müller és Walter Brandmüller bíborossal – felháborodva tiltakoznak, amikor Ferenc 2021-ben korlátozza az ún. trienti misét, vagyis az eucharisztia ünneplésének azt a formáját, amelyet a zsinati megújulás előtt használtak. A pápa attól tart, hogy a régi latin liturgikus forma hívei gyakorlatilag a zsinati megújulás kerékkötőivé válnak. Ferenc azonban ebben a kérdésben hajthatatlan marad: 2023 februárjában utasítja az Istentiszteleti Dikasztérium prefektusát az új rendelkezés maradéktalan betartatására. Politi következtetése:
A katolikus táj színes, összetettebb, mint az egyszerű fekete-fehér. Az elégedetlenség, a nyugtalanság és az identitárius törekvések varratlanul összeolvadnak. Egészen addig, amíg a következő konklávé csatájában össze nem csapnak a fő mozgatórugók. (52. o.)
De – ami Ferenc pápaságának a két elődjétől eltérő hangsúlyát illeti – nem a zsinat előtti miséért lelkesedők az egyetlen probléma. A 68-as diáklázadások ellenpontjaként alakult, II. János Pál és XVI. Benedek idején rendkívüli módon támogatott, befolyásos Comunione e Liberazione mozgalom néhány vezetője sorozatos nyomozások és botrányok „címszereplőjévé” válik. Egyiküket, Roberto Formigonit korrupció miatt 2019-ben öt év és tíz hónap börtönre ítélik. Ehhez a közösséghez tartozik a 2013-as konklávén esélyesként induló Angelo Scola bíboros.
Sötét felhők gyülekeznek a Bárka közösség alapítója, Jean Vanier körül is. A második világháborút is megjárt egykori tengerésztiszt 1964-ben alapítja meg azt a közösséget, amely elsősorban szellemi fogyatékosok támogatását, befogadását, segítését tűzi ki célként. A kezdeményezést és a munkát nyilvánosan is nagyra értékeli II. János Pál pápa. 2019-ben Rómában Ferenc is meglátogat egy ilyen közösséget, röviddel Vanier halála előtt még telefonon beszélgetnek. Vanier halála után robban a bomba: bűnösnek találják abban, hogy „lelki tanácsadás” címén felnőtt nőket manipulált és bántalmazott. Az esetek a hetvenes évek elejétől 2005-ig terjedő időszakra vonatkoznak.
„Jézus általam szeret téged…” – mondta a nőknek. Két egymást követő vizsgálat kiderítette, hogy legalább huszonöt nővel volt viszonya – egyedülállókkal, feleségekkel és Istennek szentelt személyekkel. Kapcsolatai, amelyekben az Énekek éneke ihlette nyelvezetet és vallásos képeket használt, a vizsgálati jelentés szerint esettől függően bántalmazásnak vagy visszaélésnek minősülnek. (55. o.)
A vizsgálatok ugyanakkor azt is megállapították, hogy a Bárka védnöksége alatt álló fogyatékosok közül senki sem vált áldozattá.
Ferenc a különleges jogokkal felruházott közösségekben tapasztalható visszaélések és ellentmondásos praktikák nyomán korlátozó intézkedéseket hoz: senki sem lehet ilyen közösség elöljárója két választási periódusnál, vagyis tíz évnél hosszabb ideig. Nyilvánvaló, hogy az egyházfő a katolikus egyház alapvető struktúráit, vagyis az egyházközségeket, plébániákat és püspökségeket szerette volna megerősíteni. Ezzel kívánt gátat szabni a „párhuzamos katolikus világoknak”. 2021. szeptember 16-án beszédet mond, amelyben az újonnan, vagyis a zsinat után létrejött közösségek rosszul kialakult struktúráit ostorozza. A legkeményebben 2022-ben az Opus Dei nevű szerveződéssel szemben jár el. Megszünteti a 20. század második felében a katolikus hierarchia „csodagyermekének” számító szervezet megszerzett privilégiumait, így az 1982-ben II. János Pál által adott „személyi prelatúra” státust. Ferenc azért bírálja a szélsőségre hajló, szabályzatát soha nyilvánosságra nem hozó, ugyanakkor Karol Wojtyla pápasága idején rendkívüli támogatást élvező társaságot, mert nem a karizmára, hanem a hierarchikus tekintélyre épít. Jóllehet elődjei idején a Vatikánban számtalan Opus Deihez köthető személy munkálkodik (pl. II. János Pál sajtószóvivője, Joaquín Navarro-Vals), az argentin pápa nem lelkesedik az Opus Dei által képviselt modellért.
A fiatalok problémái
A könyv felidézi a 2023 augusztusában tartott lisszaboni ifjúsági találkozót:
Bergoglio, akit gyakran vádolnak azzal, hogy hiányzott nála a misztika, mindig ébren tartotta a lelkesedést, hogy újra talpra állhatunk. „Ilyen az élet: elesünk és újra kezdjük, elfáradunk és hagyjuk, hogy Jézus újra kinyújtsa felénk a kezét […]”. Ferenc meg van győződve arról, hogy legfőbb ideje felrázni az egyre inkább szekularizálódó társadalmat, újra éreztetni az evangélium nyugtalanságát, újra kivetni a hálót, megszabadulva […] a „nyájas szomorúságtól” és az „ironikus cinizmustól”. Legyen bennünk vágy, hogy újra „emberhalászokká” váljunk. „Ez nem prozelitizmus”, magyarázza határozottan, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy „hirdetnünk kell a kihívást jelentő evangéliumot”. (66–67. o.)
A lisszaboni találkozón szellemi hagyatékát megerősítve mondja a püspököknek, papoknak, szerzeteseknek:
„Ne vádaskodva éljetek, mondván: »Ez bűn, ez nem bűn«. Kérlek benneteket, ne változtassátok az egyházat vámházzá: ide bemehetnek az igazak, azok, akikkel minden rendben van, akik rendesen házasok, de mindenki más maradjon kint”. Az argentin pápa az egyháznak nem ezt az arcát akarja felmutatni kortársainak és az utánunk jövőknek. „Nem, az egyház nem ilyen. Igazak és bűnösök, jó és rossz emberek, mindenki, mindenki, mindenki hozzátartozik”. (67. o.)
A fiatalok lelkes tömege persze éles ellentétben áll azzal, hogy a vasárnapi istentiszteleteken üresek a templomok. A plébániai közösséggel való kapcsolat korábban többnyire a bérmálás után szakadt meg, ma nemritkán már az elsőáldozás után. Az utóbbi három pápa egyikének sem sikerült megakadályoznia, hogy a fiatalok tömegesen elforduljanak az egyházi struktúráktól. A trienti zsinat óta fennálló szerkezet láthatóan nem működőképes, a területi elven működő plébániai rendszer nem hatékony. Régebben az emberek ott haltak meg, ahol megszülettek. Mára ez gyökeresen megváltozott. Egy szociológiával foglalkozó lelkipásztort idézve: „A fiatalok vagy beleszeretnek a galilei rabbiba, vagy elmennek.” (71. o.)
Ezekkel a problémákkal Ferenc pápa is tisztában volt. 2018-ban az ifjúság témájában rendeztek szinódust Rómában. Az ezt lezáró, Christus vivit kezdetű apostoli levelében a szinódus következtetéseivel összhangban elismeri, hogy a fiatalok többségének az életében az egyháznak nincs jelentősége. Sokan kifejezetten irritálónak találják az egyházat. Az okok sokrétűek: szexuális és pénzügyi botrányok, a papok nem megfelelő felkészültsége, semmitmondó prédikáció, a fiataloknak szánt passzív szerep. Az argentin pápa ismeri a fiatalok problémáit, de vannak vatikáni egyházi vezetők, akik szerint bár Ferenc pasztorálisan nyitott a fiatalok felé […], személyes élettörténete miatt azonban még mindig túlságosan kötődik a szülőföldjéről hozott népi vallásosság mintáihoz. Meggyőződésük, hogy a pápának nincs tapasztalata az egyház alapjait megingató, mélyreható európai társadalmi-kulturális változásokról. „Ferenc – mondta egy kúriai püspök – nem érti, hogy Európa valójában milyen drámai nehézségekkel néz szembe”. (75–76. o.)