Jézus Krisztust képviselni
2022.05.05. Margit Eckholt
A 2016. november 1-jén Lundban megrendezett ökumenikus találkozóról repülőn hazafelé tartó Ferenc pápa az egyik állásfoglalásában Máriára utalt. Ezt mondta: Mária nem részesült sem az apostoli küldetésben, sem a papságban. Ő a nőnemű egyházat képviseli, s a férfi Jézus Krisztus az egyházzal mint „menyasszonyával” áll szemközt. „Ki a fontosabb a teológiában és az egyház misztériumában: az apostolok – vagy Mária pünkösdkor? Mária! (…) Ő a ‚Chiesa‘ [az Egyház], márpedig az egyház Krisztus menyasszonya. Misztériuma menyegzős misztérium. E misztérium fényénél megérted ennek a két dimenziónak az okát: a péteri – vagyis a püspöki – dimenzióét és a Mária, vagyis az anyaszentegyház dimenziójáét. (…) Az egyház nem létezik női dimenzió nélkül, mert ő maga is női lényegű…”
Ferenc pápa itt minden bizonnyal mélységes megbecsülését szándékozik kifejezni a nők iránt, ám eközben egy hagyományos, épp a 19. században csúcspontjára érő, kétpólusú gender-antropológiához folyamodik, amely a nőként és férfiként való létezést a természet esszencialista felfogásához köti, nem pedig a mindenkor nemi jellegzetességeket hordozó emberlét szabadelvű felfogásából és történetiségéből indul ki.
Olyan megközelítést alkalmaz tehát, amely a svájci teológus, Hans Urs von Balthasar (1905–1988) metaforahasználatának közvetítésével az 1970-es évektől kezdve a Tanítóhivatal megnyilatkozásaiban is előfordul. Épp mariológiai hivatkozásával olyan sajátos nőképet próbál elfogadtatni, melyben – kritikátlanul – az Éva–Mária tipológiai párhuzam hatása érzékelhető, márpedig ez a keresztény hit történetében a nők számára az alárendeltséget és kirekesztést jelentette.
Ferenc pápa beszédében ez a sajátos gender-antropológia egyháztani és az egyházi hivatalt érintő teológiai megfontolásokkal kapcsolódik össze. Utóbbiak nemcsak Máriát és az egyházat, hanem általánosságban a nőket is szembeállítják Krisztussal, akit egyedül a pap, vagyis a férfi jeleníthet meg.
A női papságról zajló vitákban ugyanezt a gender-antroplógiát képviseli a Hittani Kongregáció által 1976-ban kibocsátott Inter insigniores kezdetű dokumentum is, amely hangsúlyozza, hogy „a nemek különbségének az emberi természetre nézve meghatározó jelentősége van: fontosabb, mint például az etnikai különbségek, amelyek nem érintik olyan mélyen az emberi személyt, mint a nemi különbség, amely közvetlenül a személyek közötti együttélés, valamint az emberi fajfenntartás záloga, és amelyet a bibliai kinyilatkoztatás az isteni akarat eredeti elhatározásának tulajdonít” (nr. 5).
In persona Christi cselekedni, vagyis az eucharisztia szentségét ünnepelni – ezt a hivatást Krisztus férfiakra, tudniillik az apostolokra ruházta. Ez a representatio Christi az egyházi rend szentségének összefüggésében úgy értelmeződik, mint szembenállás a (férfi) papok és a (női) egyház között. Az utóbbi években ugyanezt a II. János Pál Ordinatio Sacerdotalisában (1994) kifejezetten ugyan nem szereplő, de ugyanott, az Inter insigniores érvényének megerősítésében jól érzékelhető érvelést eleveníti fel a Vatikán. „A pap Krisztus, az egyház jegyese személyében cselekszik, férfi mivolta a szentségi reprezentáció nélkülözhetetlen összetevője” – írja Luis Ladaria bíboros, a Hittani Kongrágáció prefektusa egy cikkében, amelyet 2018. május 29-én közölt az Osservatore Romano.
Ez az antropológiai gondolati sémára összpontosító érvelés bizonyára azzal is összefügg, hogy a teológiai – mindenekelőtt az egzegetikai és a történeti – kutatás meggyengítette azokat az érveket, amelyek szerint a korai keresztény közösségekben a nőket kizárták az apostolok köréből és a felelős pozíciókból.
(…)
A tanulmány a Mérleg 2022-es kötetében olvasható. A 2022-es Mérleg itt rendelhető meg »