Forrás: © Wikimedia Commons
Jegyzetek

Ételliftben menekített levél – Freud és a Páneurópai Unió 

2026.09.29.  Ann-Kristin Tlusty / Mérleg

A hamburgi Die Zeit közzétett egy eddig ismeretlen Freud-levelet.1 A levél 1929. november 1-én kelt, a neves pszichoanalitikus, Sigmund Freud (1856–1939) kézzel írta, címzettje a ma már nem igazán ismert osztrák író és filozófus, Richard Coudenhove-Kalergi (1897–1972), aki az első világháború után, 1922-ben, a terjedő nacionalizmus ellensúlyozására megalapította a Páneurópai Uniót. A szervezet a mai napig fennáll és a legrégebbi európai egyesülési mozgalomnak számít. Tagjai között volt például Albert Einstein, Thomas Mann és a későbbi osztrák szövetségi kancellár, Bruno Kreisky is.

A levél:

Tisztelt Uram! 

Valószínűnek gondolja, hogy nem teljesítem az Ön kifejezett kívánságát, ha megtehetem – és alig jár áldozattal számomra? Elképzelése az egyesült Európáról, mióta először hallottam róla, nem hagy nyugodni, eltekintve attól, hogy biztos vagyok benne: megvalósulását nem élem meg, és abban is kételkedem, hogy a jelenlegi földlakók közül ettől bárkinek jobb lesz. Önre gondolva gyakran jutnak eszembe Mantó szavai a Klasszikus Walpurgis-éjből: „Azt szeretem, ki a lehetetlent akarja.”2 De ez nem alkalmas propagandára, és arra amúgy sem vagyok jó. Ha elolvassa a következő, „Rossz közérzet a kultúrában” című brosúrámat3, ott az utolsó mondatban megcsendülő várakozás éppen az Ön Páneurópájára vonatkozik. 

Szívből jövő tisztelettel
Freud

A bécsi Freud-múzeum igazgatónőjének, Monika Pesslernek köszönhető, hogy ez a levél most nyilvánosságra került. Vezetője különösen fontosnak véli, hogy épp most teheti közzé – egy olyan korszakban, amikor nagyon könnyű átérezni azt, amit Freud is érezhetett, a helyzet ugyanis sok hasonlóságot mutat. 

A levél írásának időpontja (1929 november eleje) egy „még-nem” pillanat: még nincs fasizmus, még nincs háború, még nem halnak meg milliók a háborúban. Freud bizakodásának ad hangot, legalábbis hosszú távon. Goethe Faustját idézi: a látnok Mantó üdvözli az alvilágban Faustot: : „Azt szeretem, ki a lehetetlent akarja.” Ez a fajta optimizmus nem igazán jellemző a pszichoanalitikusra. Persze nem áltatja magát azzal, hogy amit remél, még életében valóra válhatna: a levél keletkezésekor 73 éves. Néhány évvel e sorok megírása után elhatárolódik a reményteljes lendülettől. Rossz közérzet a kultúrában című, először 1930-ban megjelent művében, amelyet levele szerényen „brosúrának” nevez, még ezt olvassuk:

„Az emberek a természet feletti uralmukban odáig jutottak, hogy segítségükkel könnyű egymást az utolsó emberig kiirtaniuk. Innen származik jó része jelenlegi nyugtalanságuknak, boldogtalanságuknak, szorongó hangulatuknak. És most azt várják, hogy a két »mennyei hatalom« másika, az örök Erósz megerőlteti magát, hogy éppoly halhatatlan ellenfelét legyőzze a harcban. “4

Erósznak tehát le kell győznie az ellenséges Thanatoszt, az életvágynak felül kell kerekednie a pusztítás vágyán. Ez az a mondat, amelynek várakozása – ahogyan azt Coudenhove-Kalergi levélben fogalmazta – „az Ön Páneuropájára vonatkozik”.

Az 1931-es kiadásban a fenti idézet ezzel a mondattal egészül ki: „De ki láthatja előre az eredményt, a végkifejletet?” Freud várakozása, hogy végül az életösztön győz, meghiúsul: 1933-ban Németországban, majd 1934-ben Ausztriában a fasiszták ragadják magukhoz a hatalmat. A berlini Bebelplatzon elégetik Freud könyveit. Két nappal Ausztria 1938 márciusi annektálása után a Gestapo végrehajtja az első razziát a Berggasse 19-ben. Júniusban Freud családjával együtt londoni száműzetésbe menekül. Az egyesült Európa csak a háború után valósul meg: az olyan törekvésekből, mint Coudenhove-Kalergi Páneurópai Uniója, megszületik az Európai Unió. 

Európa egysége ma ismét veszélybe került: Oroszország és az USA arra törekszik, hogy szétzúzza az államok szövetségét. Mi is a „még-nem” fázisában vagyunk, csakhogy – Freudhoz hasonlóan – nem tudhatjuk, mi az, ami még nem létezik. Monika Pessler ennek jegyében fogalmazza meg múzeumigazgatói feladatát. „Megpróbálom Freud örökségét bevonni a kortárs diskurzusba.” Freud nem pusztán történelmi alak. Munkássága, melyben hangsúlyos szerepe van a tudattalannak és a kultúra fejlődéshez szükséges ösztönöknek, a mai napig megszólít bennünket. 

Monika Pessler így jellemzi különleges munkáját: „Ország nélküli királynő vagyok”. A bécsi Berggasse 19-ben található múzeumban, a Duna-csatornától nem messze, alig vannak eredeti, Freudra emlékeztető tárgyak. Azok ugyanis a londoni Freud-múzeumban tekinthetők meg – köztük a nevezetes pszichoanalitikus kanapé eredetije. Freud levele, amely Londonban sem volt ismert, meglehetősen kalandos körülmények között maradt fenn. 

Alig néhány órával az Anschluss után, az 1938. március 13-ára virradó éjjel Richard Coudenhove-Kalergi zsidó feleségével, Ida Rolanddal együtt Magyarországra menekült. Távozásuk után a Gestapo lezárta a lakást, de a házvezetőnő, aki egy emelettel lejjebb, a szolgálati lakásban lakott, az étellift segítségével feljuttatta a lepecsételt lakásba Coudenhove-Kalergi irodai alkalmazottját, aki gyorsan összegyűjtötte és magával vitte az ott lévő iratokat. Ezek később visszakerültek tulajdonosukhoz, akinek hagyatékát egy lausanne-i levéltár őrzi. Monika Pessler egy ismerősétől értesült a Freud-kéziratról. 

Az eddig ismeretlen levél új megvilágításba helyezi szerzőjét. Köztudott volt, hogy Freud elutasította a monarchiát és a szociáldemokráciával rokonszenvezett, sőt, egy ízben azt mondta kollégájának, Wilhelm Reichnek, hogy bízik az orosz forradalom sikerében. Később azonban „illuzóriusnak” nevezte a kommunizmus eszméjét. Albert Einsteinnel folytatott levelezése feltárja viszonyát a háborúhoz: „Meddig kell még várnunk, hogy a többiek is pacifistákká váljanak?” Coudenhove-Kalergie-nek írt sorai szokatlanul közvetlennek és érezhetően meghatottnak mutatják. A „Szívből jövő tisztelettel” elköszönés egyfajta rajongást jelez a címzett iránt, akinek elképzelése az egyesült Európáról „nem hagyta nyugodni” Freudot. 

Az elképzelés valóra vált és most veszélybe került. Vajon fennmarad-e Európa? Freud saját „brosúrájára” utal, amelyet a levél tanúsága szerint a páneurópai gondolat megerősítésének is szán:

„Számomra az emberi faj létkérdésének tűnik, hogy vajon és milyen mértékben sikerül kulturális fejlődésének úrrá lennie az agresszív és önpusztító emberi ösztönöknek az együttélésben okozott zavarán. Ebben a vonatkozásban talán éppen a jelen érdemel különleges figyelmet.”5

(Összeállította: Balogh Vilmos Szilárd)